| Céginfo | Dúzsi Tamást sok-sok éve rozékirályként emlegeti boldog és boldogtalan. Ez nagyon is valami. Ahhoz, hogy egy ilyen rajongó titulus közhasználatúvá váljon, komoly, nagyszabású teljesítményre és általános ismertségre, népszerűségre van szükség. A királyság magától senkinek sem hullik az ölébe. Viszont megvan a veszélye annak is, hogy az adott borász más dolgaira kevesebb figyelem jusson. Márpedig Dúzsi további tételei is simán megérdemlik, hogy érdeklődjenek irántuk.
De ha már rozékirály, értekezzünk elsősorban erről. Lassan évtizede, hogy a mester kékfrankos rozéja az első helyen végzett az aktuális Borbarát-teszten. Aztán a következő évben a következő évjárat ért el kimagasló eredményt. Majd az azután következő esztendőben az azután következő. És teltek-múltak tavaszok és őszök, ám a képlet érdemben nem változott. Persze nem mindig lett a mezőny legjobbja a Dúzsi-rozé. Előfordult, hogy csupán a második helyen végzett. Mondjuk, negyven versenyző között.
Az a titok, hogy nincs titok, mondja a rozéról a borász. Aztán mégiscsak kiderül, hogy van. Például evidens: míg mások másutt általában abból indulnak ki, hogy ha nem elég jó minőségű a szőlő, attól rozénak még elmegy, addig Dúzsi Tamás azt mondja, a műfaj ennél sokkal, de sokkal kényesebb. Kizárólag az egészséges, érett, jó savú szőlő alkalmas arra, hogy finom, üde, élénk, illatos, lendületes és tartalmas rozét készíthessenek belőle. Leányvár ideális termőhely hozzá. Itt még 2003-ban sem volt aszálykár. A rozénál nagyon oda kell figyelni minden momentumra. Hibázni nem szabad. Sem a szüretnél, sem a feldolgozásnál, sem az erjesztésnél. Az időpontok rettentő fontosak, egy kis késés mindent elronthat. Muszáj megtalálni az egyensúlyi helyzetet.
Dúzsi Tamás mind ez ideig nem sokszor nyúlt mellé. Kultusza legalábbis töretlen. Teljes éves termelésének tisztességes hányadát teszi ki a rozé. Amely többféle változatban is készül jó ideje. Van primőr, kékoportóval, zweigelttel, és változatlanul sikeres a kékfrankos. Utóbbi nem a szüret évében, hanem a következő esztendőben kerül forgalomba. Így már egy megállapodottabb, rétegzettebb, koncentráltabb bort kóstolhatnak-szürcsölgethetnek a rajongók. Olyat, amely nyáron, a voltaképpeni rozészezon idején éri el csúcsformáját. Rozéból évente hatvanezer palack kerül piacra, és ez egy tízegynéhány hektáros kisbirtok esetében több mint tisztességes mennyiségnek tekintendő.
Ahogyan ugyanakkor fentebb már jeleztük, Dúzsi Tamás nem egydimenziós borász. Inkább olyasvalaki, akinek mindig vannak újabb meg még újabb ötletei, kezdeményezései. Ezek egyike a Sió menti Fürtike. A szénsavval letöltött, könynyű, frissítő ital ismét csak a nyáresték kedvence és úgyszólván a véletlen szülte. A mester nem akarta kapásból kivágni a nem sokra tartott ezerfürtűt volt belőle csaknem négy hektár , ehelyett elkészítette azt a könnyed, frissítő bort, amire a fajta a leginkább alkalmas volt.
Akadnak komolyabb, sűrűbb, ínyencebb tételek is. A leányvári kékfrankos, egy értékeihez képest kitűnő árú tétel, évről évre azonos minőségben. És főként a Szegzárdi sorozat, az Óvörössel, bizonyos években kadarkával, cabernet sauvignonnal, francnal, kékfrankos válogatással. Dúzsi Tamás nem gyorsborokat készít. Minden fontosabb vörösbora hosszabb időt tölt kisebb és nagyobb, égetett és égetetlen fahordóban, hogy lehetőleg már a piacra kerülésekor elérjen életpályájának csúcsára. Hogy azoknak, akik megvásárolják, ne a potenciálról, hanem jelen idejű értékeiről kelljen értekezniük.
Dúzsi noha a rozéval összefüggésben ugyebár királyként emlegetik valójában nem sztár. Nem az az alkat. Gondolkodó, önmagával is vitázó ember, akinek bár határozott elképzelései vannak a világról és benne a borkészítésről , azért mindig keresi az új, még járatlan utakat és lehetőségeket is. Egyelőre messze vagyunk attól, hogy a Dúzsi-birtokot késznek, kialakultnak, véglegesnek tekinthessük. Manapság még több helyen zajlik a borkészítés és a tárolás, az impozáns leányvári feldolgozóban hátravannak az utolsó simítások, s talán csak a Kadarka utcai, gyönyörűen rendbe szedett, hangulatos tanya az itt lehet kóstoltatni, vendégeket fogadni , ahol minden a helyére került.
A mester mindazonáltal energiái teljes birtokában tervez és tevékenykedik, és természetesen készül még meglepetésekre. Miért is ne készülne? Azzal együtt, hogy a termékpiramis évekkel ezelőtt kiépült, jól működik, és legfeljebb kisebb korrekciók merülhetnek fel. Dúzsi Tamás állítja, fikarcnyit sem érdekli, mi a trendi. Vörösborai továbbra is olyanok lesznek, amilyeneket eddig megszokhattunk tőle, megszerethettünk a jóvoltából. A Szegzárdi cuvée-t ezentúl is hosszabban érleli, és marad az összetétele is: hatvan százalék kékfrankos, a többi merlot, plusz egy egészen csekély mennyiségű cabernet sauvignon. Amúgy Dúzsi is úgy látja, hogy nem a cabernet sauvignon, inkább a franc az a kékszőlő, amely otthonára talált Szekszárdon. Ezért jobb évjáratokban bizonyos, hogy kerül belőle egy-egy kis szériás tétel. Miként a kékfrankosból készült válogatások sem maradhatnak ki a felhozatalból.
Ami igazán újdonság lehet: Dúzsi Tamás eltökélt szándéka, hogy önállóan palackozott pinot noirral lepje meg a közeljövőben a közönséget. S ha még ez sem lenne elég: sokan tartják úgy, hogy valamire való szekszárdi borász nem maradhat ki a bikavérversenyből. Dúzsi eddig nem vett részt ebben a raliban, de úgy néz ki, meggondolta magát. Magyarán, hamarosan érkezik a Dúzsi-bikavér, amely összetételében hasonló lesz a cuvée-hez, de karakterében fiatalosabb, könnyedebb, dinamikusabb borra számíthatunk. |
|---|
